Trenka Andrea, azaz The Microbiome Girl története tökéletes példa arra, hogyan válik valaki egyik napról a másikra tartalomgyártóból vállalkozóvá – majd webshop-tulajdonossá. Bár saját bevallása szerint korábban a vállalkozás fogalmát is alig értette, mára saját márkát kezdett építeni, és webshopját október elején indította útjára.
A sztori különlegessége, hogy Andrea vállalkozói útja pont úgy indult, ahogy a legtöbb emberé, sok kérdéssel, bizonytalansággal és rengeteg olyan dologgal, amiben segítségre volt szüksége – különösen pénzügyi és könyvelési oldalon.
Az ötlettől az első termékekig – így született meg a webshop
Andrea és társa, Rudi hosszú ötletelés után döntöttek úgy, hogy saját termékeket hoznak létre. Az első 9 hónapban kizárólag fejlesztettek, arculattervezéssel, termékötleteket vizsgálatával telt az idő nagy része, majd lépésről lépésre haladtak előre – semmit nem elkapkodva.
A termékfejlesztés során persze jöttek akadályok – csúszó gyártások, félrement csomagolás, újranyomtatott címkék. De végül minden összeállt, és az októberi indulás reális, elérhető ponttá vált.
A webshop mögött álló csapat – miért lett kulcskérdés a könyvelő?
Ahogy a projekt nőtt, egyre világosabb lett, hogy mindent nem tudnak ketten megoldani. Így épült fel a csapatuk:
- grafikus
- marketinges
- webfejlesztő
- jogász
- könyvelő
Andrea külön hangsúlyozta, hogy már a cég alapításától kezdve profi könyvelővel dolgoznak, mert az egyik első felismerésük az volt, hogy a pénzügyi feladatok átlátása olyan terület, amit nem szabad félvállról venni.
Tökéletesen látszik tehát, hogy egy webshop-indítás nem csak kreatív projekt, jogi, pénzügyi, adminisztratív oldala is van, amit érdemes szakértőkre bízni.
Miért létfontosságú a jó könyvelő a vállalkozásokban?
A beszélgetésből több fontos gondolat is kirajzolódott:
1. A könyvelés nem egy “csináld magad” terület
Andrea nagyon hamar felismerte, hogy a könyvelő megbízásának hiányában megtakarított 20–30 ezer forint könnyen 40 órányi szenvedésbe kerülhet, ahol ráadásul a szakértelem hiányából fakadóan hibát is véthet az ember, ami további komoly összegekbe kerülhet.
Vizsy András ügyvezetőnk, és a podcastünk műsorvezetője is kiemelte, hogy még ha úgy is tűnik, hogy megspórol a vállalkozó 20 ezer forintot azzal, hogy nem bíz meg könyvelőt, valójában azonban ebből fakadóan a könyvelési feladatokkal eltölt 40 órát, ami kiszámolva 500 Ft-os órabért jelent; ami nem az időkihasználás legoptimálisabb módja.
2. A jó könyvelő helyetted gondolkodik
Andrea így fogalmazta ezen pontot meg:
„Én azt szeretem, hogyha a könyvelőm minden adózási kérdésre tudja a választ helyettem, és megmondja, mit kell csináljak, hogy a pénzügyeim rendben legyenek.”
3. Már a cégalapításnál is segítségedre lehet
A legtöbb vállalkozás már a legelején könyvelőt keres, mert sokan a cégalapítás előtt elakadnak, a cégformák és jogi lehetőségek útvesztője könnyen összezavarja őket. Ilyenkor a könyvelő nemcsak számviteli támogatást ad, hanem segít eligazodni a megfelelő vállalkozási forma kiválasztásában is.
Akik éppen vállalkozás indításon gondolkoznak, most figyeljenek!
A beszélgetés során érezhető volt, hogy Andrea eredetileg nem vállalkozónak készült – mégis olyan személyekkel találkozott pályája során, akik arra inspirálták, hogy ezt az utat válassza. Most pedig ott tart, hogy egy sikeres webshopot tudott indítani, mert volt egy víziója, ami mellett kitartott, és mert olyan szakembereket vett maga mellé, akikre rá tudta bízni a kritikus területeket.
A siker receptje tehát ahogy kiderült, valahogy így néz ki:
- Szükség van egy jó ötletre → jól definiálható termék
- A tudatos előkészítés elengedhetetlen → webshop készítés, arculattervezés, termékfejlesztés
- Profi háttér nélkül nincs előre → egy jó könyvelő kiválasztása kulcsfontosságú
- Folyamatos tanulás → nyitottnak kell lenni az új ismeretek elsajátításának lehetőségére
The Microbiome Girl példája azt mutatja meg, hogy
➡️ webshopot indítani ma már nem csak a „született vállalkozók” tudnak,
➡️ de szakértők nélkül nem érdemes belevágni,
➡️ egy jó könyvelő pedig a vállalkozás egyik alappillére.
Szeretnél hasonló webshopot indítani, mint Andrea?
Andrea története is bizonyítja, hogy webshopot építeni csak stabil háttérrel érdemes, és egy jó könyvelő nem opcionális elem a sikerhez, hanem a vállalkozás egyik legfontosabb tartóoszlopa. A megfelelő pénzügyi, adózási és adminisztrációs támogatás nemcsak biztonságot ad, hanem időt és energiát is felszabadít, amit a saját termékedre, a márkádra vagy a vásárlóidra fordíthatsz.
Ha pedig te is induló vagy már működő webshopodhoz keresel megbízható, ekereskedelemben jártas könyvelőt, ne habozz - keress minket bizalommal! Segítünk eligazodni a cégforma-választástól az adózási kérdéseken át egészen a mindennapi működés támogatásáig, hogy a vállalkozásod valóban növekedni tudjon.
.png)