Magyarországon is egyre népszerűbb a két fintech neobank, a Wise és a Revolut. Már nem csak deviza váltáshoz, külföldi utalásokhoz vagy épp külföldi utazás alatt használjuk, hanem sokan a munkabérüket is ezekre a számlákra kérték. Nézzük, miért választják sokan a Revolut szolgáltatásait: milyen szolgáltatásokat kínál, ezeknek milyen előnyei, milyen hátrányai vannak, milyen kockázatokra lehet érdemes odafigyelni, illetve hogyan adózunk ezek után.

Mikor jött létre a Revolut, milyen a cég háttere?
A Revolut 2015-ben jött létre, jelenleg pedig mintegy 18 millió ügyfelük van. Startup fintech vállalkozás, jelentős befektetői támogatással a háta mögött.
Mik a Revolut bankszámlák legfontosabb előnyei?
1. Nincsenek havidíjak
Az első és talán legfontosabb előnye a Revolut fióknak, beleértve a devizaszámlákat is, hogy nincsenek havidíjak, vagyis pusztán amiatt, mert az ügyfél rendelkezik bankszámlaszámmal vagy bankkártyával (VISA / Mastercard), nem kell havidíjat fizetnie. Természetesen ez az ingyenes, Standard csomagra értendő - a prémium csomagok többlet szolgáltatásainak van havidíja.
Devizaszámlát is néhány kattintással lehet létrehozni, mintegy 30 devizanemben, ezeknek sincs díja, ráadásul a deviza egyenlegeket is ugyanaz az egy bankkártya tudja kezelni.
2. Devizaváltás okosan
A bankkártya tehát több deviza egyenleget is tud kezelni, ráadásul okosan: amennyiben egy bizonyos devizában kellene fizetni egy összeget, de abból a devizából nincs elegendő egyenlege az ügyfélnek, akkor a Revolut abból a deviza egyenlegből fog váltani, amelyikből a legkedvezőbb számára a váltás - és onnan kerül levonásra az összeg.
3. Revolut felhasználók egymás közti ingyenes utalása
Amennyiben egy Revolut felhasználó ismeri egy másik felhasználó telefonszámát, akkor tudnak egymásnak pénzt küldeni tranzakciós díj nélkül.
4. Engedélyezett az utalás kripto tőzsde oldalakra is
A Wise nem engedélyezi a kriptovaluta célú utalásokat, azonban a Revolut fiókból erre lehetőség van - például a Coinbase egyenlegre ingyenesen lehet eurót utalni a Revolut euró egyenlegről.
5. Külföldi bankkártyás fizetések
Külföldön történő kártyás fizetés esetén akár többszöri devizaváltási költséggel számolhatunk, ha egy magyar pénzintézet által kibocsátott kártyával fizetünk. Először is: a VISA kártyák dollár alapúak, a Mastercard kártyák pedig euró alapúak. Tehát, ha például dollárban fizetsz a Mastercard kártyáddal, akkor a bankod először euróra váltja a dollár összeget (a kártya miatt), majd az eurót forintra. Ráadásul jellemzően nem is azonnal történik a tranzakció lekönyvelése, hanem 1-2 nap csúszással - ami alatt bármilyen irányban elmozdulhatnak az árfolyamok.
Ehhez képest a Revolut kártyás fizetés esetén az átváltás valós időben történik, rögtön könyvelődik.
6. Zsebek (Pockets vagy Vaults)
Ezek lehetővé teszik a megtakarítások elkülönítését és a pénz tudatos kezelését. A felhasználók manuálisan is átirányíthatnak összegeket a zsebekbe, de beállítható az automatikus aprópénz-kerekítés is: minden kártyás vásárlás után a rendszer a következő egész összegre kerekíti a tranzakciót, és a különbözetet automatikusan félreteszi. Emellett rendszeres, időzített átvezetések is megadhatók, így a megtakarítás gyakorlatilag „láthatatlanul” gyűlik a háttérben. Ez a funkció különösen hasznos lehet olyan célok eléréséhez, mint például egy nyaralás, nagyobb vásárlás vagy vésztartalék felépítése, mivel a pénz elkülönítve marad, és kevésbé csábít a mindennapi költésre.
7. Revolut Pay
A Revolut 2023-ban vezette be a Revolut Pay szolgáltatást, amely egy gyors és biztonságos online fizetési megoldás, hasonlóan a PayPalhoz. A funkció lényege, hogy a vásárlók közvetlenül a Revolut-számlájukról tudnak fizetni webáruházakban vagy alkalmazásokban, anélkül hogy minden alkalommal meg kellene adniuk a kártyaadatokat. Ez nemcsak kényelmes, hanem biztonságosabb is, hiszen a kereskedő nem fér hozzá a kártyaszámhoz vagy bankszámlaszámhoz. A Revolut Pay egyre több magyar és nemzetközi webshopban elérhető, és a jövőben várhatóan szélesebb körben terjed majd, így a Revolut felhasználók számára egy újabb praktikus alternatívát kínál az online fizetésekhez.
8. Revolut <18
A Revolut külön szolgáltatást kínál fiataloknak is, amely Revolut <18 (korábban Junior) néven érhető el. Ez egy olyan alszámla, amelyet a szülő vagy gondviselő hozhat létre a saját Revolut-fiókján belül, és amelyhez a gyermek külön bankkártyát kap. A szülők valós időben követhetik a költéseket, beállíthatnak költési limiteket, valamint zsebpénzt is utalhatnak a számlára. A 16 év feletti fiatalok már önállóan is regisztrálhatnak, de a szülői jóváhagyás továbbra is szükséges. A Junior számla nemcsak a pénz kezelésére ad lehetőséget, hanem segít a fiataloknak a pénzügyi tudatosság kialakításában, hiszen biztonságos környezetben tanulhatják meg a bankkártya- és számlahasználat alapjait.
Mik a Revolut bankszámlák legfontosabb hátrányai?
1. Nincs magyar forint számlaszám - 2022. áprilistól napjainkig
A Revolut 2022. április 1-jétől megszüntette a magyar forint alapú számlaszámokat, miután a Raiffeisen Bank felmondta a Revolut számára vezetett speciális forint gyűjtőszámlát. Azóta a magyar ügyfelek litván IBAN-t kaptak, ami azt jelenti, hogy a Revolut számlára érkező forint utalás külföldi (SEPA) tranzakciónak minősül. Ez bizonyos bankoknál többletköltséget jelenthet, különösen akkor, ha munkabér vagy rendszeres jövedelem érkezik a számlára.
2023–2025 között a helyzet érdemben nem változott: a Revolut továbbra sem kínál magyarországi forint számlaszámot, így a belföldi utalások egy része ma is drágább lehet, mint egy hazai banknál. Ugyanakkor sok munkáltató és bank már alkalmazkodott ehhez, és a gyakorlatban a legtöbb forint utalás gond nélkül teljesül, bár előfordulhat, hogy a tranzakció költségeit részben az ügyfél viseli.
A Magyar Nemzeti Bank többször hangsúlyozta, hogy célja a Revolut „honosítása”, vagyis egy magyar leánybank létrehozása, amely a hazai felügyelet alatt működne, és így helyi számlaszámot is biztosíthatna. A Revolut ennek érdekében 2022-ben már magyar vezetőt igazolt (Léder Tamás személyében), és 2024–2025-ben több hivatalos nyilatkozat is megerősítette, hogy a leánybank alapítása továbbra is napirenden van. Konkrét dátum azonban még nem ismert.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy aki a jövőben is a Revolut számlájára szeretné kérni munkabérét vagy más forint utalását, annak továbbra is a litván számlaszámot kell megadnia. Alternatív megoldás lehet egy magyar banknál vezetett forint számla fenntartása, és onnan saját kezűleg feltölteni a Revolutot, például kártyás tranzakcióval. Ez a módszer azonban nem minden esetben felel meg a bérszámfejtési és könyvelési előírásoknak, így munkabér esetén továbbra is a hazai bankszámla használata a legbiztonságosabb.
2. Betétbiztosítás
Jelenleg a litván pénzügyi felügyelet alá tartozik a Revolut, vagyis abban a hipotetikus esetben, ha beütne a krach, a magyar felhasználók betéteit nem az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) biztosítaná, hanem a litván betétbiztosítási alap. Oda kellene benyújtani a kárigényt angol vagy litván nyelven. A Revolut Bank ügyfelei 100 ezer eurónyi összegig vannak biztosítva, akárcsak a magyar pénzintézetek betétesei - azonban fontos kiegészítés, hogy ez a biztosítás a befektetésekre nem terjed ki!
3. Nincs saját ATM - de van ingyenes készpénzfelvételi lehetőség
A Revolutnak nincs saját ATM-je, de más bankok automatáiból - csomagtól függően - bizonyos összegű ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget biztosít. Ez az összeg az ingyenes csomagban 75.000 Ft, vagy az első 5 készpénzfelvétel.
4. Nincs magyar nyelvű ügyfélszolgálat
Jelenleg angol és litván nyelven érhető el az ügyfélszolgálat, de leginkább online csatornákra terelik az ügyfeleket (chat bot, cikkek stb.)
5. PayPal számláról nem lehet Revolut számlára utalni
Amennyiben a PayPal fiók magyar címmel lett regisztrálva, úgy onnan nem lehet Revolut számlára utalni, mivel az április 1-ig elérhető forint számla sem egyedi bankszámla, csak gyűjtőszámla egyedi referencia számmal, amelyet utaláskor a közlemény rovatban kell feltüntetni.
Milyen befektetési szolgáltatásokat nyújt a Revolut?
A Revolut alkalmazás tőzsdei szolgáltatást is kínál, felhasználóbarát felületen lehet vásárolni és kezeli USD részvényeket. A szolgáltatást a Revolut Trading Ltd. biztosítja a Sapia Partners LLP megbízott képviselőjeként - azaz a Revolut csak közvetítő, nem birtokolja az értékpapírokat. Ami hasznos információ lehet még, hogy sok brókercéggel ellentétben itt nem kell egy egész részvényt megvásárolni - ez főleg olyan papírok esetén lehet segítség a kisebb összeget befektető ügyfelek számára, ahol egy részvény is több ezer dollárba kerül.
A befektetési szolgáltatások igénybevételéhez értelemszerűen nyitni kell egy értékpapír-számlát a Revolut számla mellé, hiszen a vásárláshoz szükséges összeget a Revolut számláról lehet átvezetni. Csomagtól függően egy vagy több részvény megvásárlása ingyenes, ezen volumen felett 368 Ft-ot (1 eurót) számít fel a Revolut.
Revolut kriptovaluták vásárlása, váltása
A kriptovaluta olyan digitális eszköz, amely titkosítással védett hálózaton létezik, és nem központi bankok vagy állami intézmények bocsátják ki. Használható csereeszközként, befektetési formaként, sőt egyre több helyen fizetőeszközként is – mindezt fizikai megjelenés nélkül. A Revolut alkalmazásban jelenleg több mint 30 féle kriptodeviza érhető el (például Bitcoin, Ethereum, Solana), és lehetőség van azok vásárlására, eladására és tárolására akár az alapcsomaggal is.
Fontos tudni, hogy a Revoluton vásárolt coinok esetében a felhasználó nem rendelkezik teljes körű tulajdonjoggal, mivel a kriptót a Revolut letétben tartja. Az elmúlt években azonban történt előrelépés: bizonyos országokban – köztük az Európai Gazdasági Térségben – már lehetőség van külső kriptotárcába kiutalni a támogatott tokeneket (pl. BTC, ETH), bár a funkció fokozatosan bővül és nem minden ügyfél számára érhető el.
A magyar felhasználók számára 2025 nyarán átmenetileg szüneteltek a kriptós funkciók a szabályozási környezet változása miatt, de jelenleg ismét elérhető a kiutalás más pénztárcákba vagy tőzsdékre (forrás: Index, Pénzcentrum, 2025. július). Ugyanakkor a kriptovaluták közötti közvetlen váltás (pl. BTC → ETH) továbbra sem támogatott, így minden tranzakció előbb fiat pénzre (HUF, EUR, USD) konvertálódik.
Adózási szempontból lényeges, hogy Magyarországon a kriptoügyletekből származó nyereség után 15% személyi jövedelemadót kell fizetni, amelyet 2022 óta külön szabályozás alapján kell bevallani. Ha a nyereség forintban realizálódik (például eladás után HUF-ra váltva), az adófizetési kötelezettség azonnal keletkezik. Ha viszont a jövőben elérhetővé válna a közvetlen kripto–kripto váltás, az még nem számítana realizált jövedelemnek, így nem lenne adóköteles.
Revolut és az adózás
Befektetések adózása
A Revoluton vásárolt részvények és ETF-ek árfolyamnyeresége után szintén 15% SZJA fizetendő. Fontos, hogy a NAV előre kitöltött bevallásában ezek az adatok nem szerepelnek, így a felhasználónak magának kell pótolnia.
Kamat- és hozamjövedelmek
2023-tól bizonyos megtakarításokra és befektetésekre 13% szociális hozzájárulási adó (szocho) is vonatkozik. Ez a Revolutnál elhelyezett megtakarításokra is érvényes lehet, ezért a felhasználóknak érdemes figyelniük a pontos adózási szabályokra.
Revolut vélemények
Felhasználói tapasztalatok és fórumok
A magyar fórumokon és Facebook-csoportokban a legtöbb elégedetlenség a számlazárolással és az ügyfélszolgálattal kapcsolatos: felhasználók egy része indokolatlan zárolásokról és késedelmes ügyintézésről számol be. Ugyanakkor gyakori pozitív visszajelzés a biztonságos, egyszer használatos virtuális kártya és a könnyű “zsebek” használata, amivel automatikusan takarékoskodhatunk. (forrás: logout, lndex fórum)
Ajánlás
A Revolut ideális választás lehet azoknak, akik
- gyakran utaznak külföldre,
- több valutában végeznek tranzakciókat,
- és elsődlegesen digitális, gyors megoldást keresnek.
Ugyanakkor a nagy összegű megtakarítások és hivatalos számlafizetések esetén érdemes hagyományos bankszámlát is fenntartani a zárolások és korlátozások kezelése érdekében.
Hogyan kell adózni a Revolut-os befektetések után?
A befektetésből származó nyereség akkor válik adókötelessé, amikor az kiutalásra kerül Revolut vagy más pénzintézeti számlára. A nyereség kiszámításához érdemes egy Excel táblában vezetni a vételi és eladási árakat, illetve időpontokat. Az eladási és vételár közti különbözetből még levonhatóak a befektetéssel kapcsolatos költségek, például a Revolut számlacsomag havi díja (ehhez mindenképp meg kell őrizni a kapott bizonylatokat, amelyek az ügyfél saját nevére szólnak).
Az értékpapír vagy kriptodeviza számla létrehozásakor az ügyfélnek meg kell adnia az adóazonosító jelet a Revolut felé - és később a befektetésből származó jövedelmet be is kell vallani a NAV felé a személyi jövedelemadó bevallásban. A NAV által készített SZJA-bevallás tervezetet általában március közepe táján elérhető már, és május 20-ig kell ezt átnézni, szükség esetén kiegészíteni, majd beadni. A tervezetben a befektetésekből származó jövedelmek nem jelennek meg, azzal ki kell egészíteni!
A Revolut befektetéseket dollárban vagy euróban lehet megvásárolni, azonban az adóbevallás forintban történik - a bevételeket és kiadásokat is az adott napon (vásárlás vagy eladás napján) érvényes MNB árfolyamon kell átszámolni!
Az adó befizetéséről az adózónak kell gondoskodnia, legkésőbb a bevallás benyújtásáig, azaz május 20-ig.
Mennyi adót, járulékot kell fizetni a befektetések után?
A kriptovaluta eladásából származó nyereség után 15% személyi jövedelemadó fizetendő (idén január 1-től szociális hozzájárulási adót már nem kell fizetni, mivel a magánszemélyek ilyen jövedelme már külön adózó jövedelemnek számít). Amennyiben pedig az ebből származó jövedelem éves szinten nem éri el a minimálbér összegét, nem kell adót fizetni. Fontos tudni, hogy 2022. január 1-től a NAV adó-amnesztiát tett lehetővé a kriptovalutákból származó jövedelmekkel kapcsolatban, így a korábban nem bevallott összegeket a 2023-ban beadandó adóbevallásban, 2022. évi eredményként ráér bevallani.
A Revoluton keresztül vásárolt külföldi részvényekből származó árfolyamnyereség után tehát 15% személyi jövedelemadó fizetendő, amennyiben pedig osztalékot fizetnek ezek a részvények, úgy a kapott osztalék után 15% osztalékadót kell fizetni.
Az árfolyamnyereség vagy osztalék után szociális hozzájárulási adót (szocho) abban az esetben kell fizetni, amennyiben az adózó ezt a más jövedelme (a személyi jövedelemadóról szóló törvény - Szja tv. - szerint összevont adóalapba tartozó adóalap számításnál figyelembe vett jövedelem, pl. munkabér, megbízási díj) után nem fizette ki. Amennyiben ezen egyéb jövedelmek összege eléri a minimálbér 24-szeresét (vagyis 2025-ben a 24 x 290.800 Ft = 6.979.200 forintot), úgy az ezen felüli árfolyamnyereség vagy osztalék után szocho-t már nem kell fizetni. Amennyiben igen, annak mértéke 2022. január 1-től 13%.
Inkább könyvelő készítse el az adóbevallásod?
Ha pedig úgy érzed, hogy inkább keresnél egy könyvelőt és rábíznád az adóbevallásod, amit messzemenőkig javasolni tudunk, a legjobb helyen jársz ;)