Bookkeepie

Turay Dia - Ismerd meg a Bookkeepie társalapítóját

Két kisgyerek mellett az elmúlt 3 évben nem nagyon volt ideje lazításon gondolkodni Turay Diának, a Bookkeepie társalapítójának. Hermione Granger időnyerőjét hívná segítségül a legtöbbször, mégis elsőre belevágott Andrással a Bookkeepie-be (kezdetben Könyvelő-Net), hisz célja, hogy a KKV szektor pénzügyekkel kapcsolatos problémáira minél teljeskörűbben tudjon megoldást kínálni. Ismerd meg Te is Diát!

Turay Dia

Mikor fogalmazódott meg először benned a Bookkeepie gondolata és milyen céllal vágtál bele?

Igazából az alapötlet Andrisé. Amikor először mesélt róla, két dolog fogalmazódott meg bennem: egyrészt, hogy az ötlet nagyon tetszik, mert a KKV szektor egy fontos problémájára kínál innovatív megoldást, amihez később további szolgáltatásokat kapcsolnánk, másrészt, hogy korábban már többször is beszéltünk róla (már egyetemen is), hogy jó lenne egyszer együtt dolgozni, és most minden adott volt ahhoz, hogy ebbe bele is vágjunk. Így onnantól együtt gondolkodtunk tovább. A célunk az, hogy a KKV szektor pénzügyekkel kapcsolatos problémáira (könyvelés, bérszámfejtés, könyvvizsgálat, adótanácsadás,bankválasztás...) minél teljeskörűbben tudjunk megoldást kínálni.

Milyen területeken dolgoztál eddig és hol tartasz most?

Egyetem után egy kisebb, hazai üzletfejlesztési tanácsadó cégnél dolgoztam, ahol számos különböző (stratégiai, folyamatfejlesztési és pénzügyi fókuszú) projektet követtem végig ajánlatírástól megvalósításig. Ezt követően pénzügyi területen dolgoztam, egy hazai központú nemzetközi bankcsoport stratégiai és controlling területén. Munkám részeként a felsővezetés számára készítettem piaci és belső elemzéseket, rövidebb és hosszabb távú előrejelzéseket.

Miért vagy felelős a Bookkeepie-nél?

Ahogyan az az induló vállalkozások esetében lenni szokott, mi is kicsit mindennel foglalkoztunk Andrissal, de a csapat bővülésével a kettőnk közti feladatmegosztás is kialakult. Én elsősorban a szabályozási és pénzügyi témákkal, illetve az operatív működéssel kapcsolatos feladatokkal foglalkozom, míg Andris a termékfejlesztésre és az üzletfejlesztésre fókuszál, de a stratégiai jellegű döntésekről, továbblépési irányokról közösen határozunk.

Mi a legkedvesebb közös élményed Vizsy Andrissal, alapítótársaddal?

Nehéz egyet kiválasztani, már csak a közös élmények számossága miatt is: az első ilyen történetek még középiskolához köthetőek, majd később egyetemen egy szakirányra jártunk, a csoportmunkák többségét is együtt készítettük, valamint ugyanannak a diákszervezetnek lettünk a tagjai. Talán most az egyik közelmúltbelit említeném, nevezetesen a cégalapítás napját: az ügyvédi iroda a Batthyány tér és a Clark Ádám tér között volt, miután maszkban aláírtuk a papírokat, gondoltuk egy kávéval “koccintunk”erre a jeles alkalomra (mindketten kocsival voltunk). Bejártuk az egész környéket, de a karantén miatt semmi nem volt nyitva, 3 után meg pláne nem, végül a belga sörözőt találtuk meg, mint egyetlen nyitva tartó egység. Kávéval sajnos nem tudtak szolgálni, így végül 1-1 üveg alkoholmentes sörrel koccintottunk a Könyvelő-Net indulására, a sörözővel szemben lévő villamosmegállóban.

Mi a filozófiád a munkában?

Egy feladatot el lehet végezni, meg el lehet végezni rendesen. Nem adom jó szívvel a nevem valamihez, ami véleményem szerint még nem 100%-os, ha csak az ésszerűség vagy objektív korlátok nem kényszerítenek kompromisszumokat kötni.

Melyik a kedvenc helyed Budapesten?

Lokálpatriótaként állítom, hogy Budafoknál jobb része nincs is Budapestnek :) De nagyon szeretem az olyan helyeit is, ahol hirtelen egy egészen más miliőben találom magam, mint az adott hely mikrokörnyezete: számomra ilyen például a Gellérthegy, a Károlyi kert, a kispesti Wekerle-telep, vagy a Hunyadi téri termelői piac is.

Hogyan pihensz a leghatékonyabban?

Két kisgyerek mellett ezen az elmúlt 3 évben nem nagyon gondolkodtam, ahogy éppen sikerül :) de nagyon ki tud kapcsolni például a festés, rajzolás, de a futás is.

Mi az aminek nem tudsz ellenállni?

Gombóc Artúrral értek egyet e téren, szeretema kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét, a lyukas csokoládét…

Milyen rejtett képességeid vannak?

Talán naivnak hangzik, de hiszek a megérzéseimben.

Mi vagy ki inspirál Téged?

Sokan, sok szempontból. Nem tudnék kiemelni egy-két személyt, mivel ez függ attól is, hogy épp milyen tulajdonságról, vagy az élet mely területéről van szó. De szerencsésnek tartom magam, amiért sok inspiráló ember vesz körül, a legszűkebb családomtól kezdve a baráti körömön túl az újonnan megismert kollégákig.

Ha szuperhős lehetnél, milyen különleges erőt választanál?

A férjem szokott azzal cukkolni, hogy szerinte olyan lehettem kisiskolásként, mint Hermione Granger a Harry Potter-ből. Noha ezzel természetesen nem értek egyet :) , lenne pár bűbáj aminek hasznát venném, például a minden elnyelő, mégis aprótáskájának, de legfőképpen az időnyerőnek, aminek segítségével párhuzamosan több dolgot is tudott csinálni, több helyen is ott tudott lenni.

Mi az első 3 dolog a bakancslistádon?

Nem vagyok “listázós” típus, inkább igyekszem mindig kihozni a legtöbbet az adott helyzetből/lehetőségből.

Ha az életednek lenne egy dalcíme, mi lenne az?

Seal - Crazy

Mit mondanál, mi a személyes mottód?

Keressünk könyvelőt